Hamburger zsemle nélkül. Bármikor megkívánhatod!

Oké, a hamburger zsemlében az igazi… de tegyetek egy próbát ezzel a keleties ihletésű salátával.
A húst nem fűszerezzük extrán, a fogás hangulata a kuszkuszsalátában rejlik.

Hozzávalók 4 főre:
4 db tisztességes méretű hamburger húspogácsa
1 csésze, 2 dl kuszkusz
1 nagy fej lilahagyma
1 csomag koriander
1 citrom
3+1 evőkanál olívaolaj
2 marék madársaláta
200 g 7 %-os vagy görög joghurt
½ thai csilipaprika
12 szem koktélparadicsom
só, bors

Elkészítés:
4 dl vizet forraljunk fel, és öntsük a kuszkuszra. Azonnal fedjük le.
A koriandert vágjuk darabokra és 3 evőkanál olajjal pürésítsük. Öntsük a kuszkuszra egy kis kanál sóval együtt és takarjuk be megint.
Vágjuk a hagymát apróra, a koktélparadicsomot negyedeljük. Enyhén sózzuk meg.
Az öntethez fél citrom héját keverjük a joghurtba, adjuk hozzá az aprított csilit, az olajat és keverjük simára. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk.
Állítsuk össze a salátát: a kuszkuszt egy villával forgassuk át, adjuk hozzá az aprított zöldségeket, a madársalátát. Citrommal, sóval, borssal fűszerezzük.
Süssük meg a hamburgereket. tegyük forró serpenyőre vagy grill-lapra, sózzuk-borsozzuk, folyamatosan a laphoz nyomogatva süssük oldalanként 5-5 percig. Ne forgassuk őket oda-vissza, mert szétesnek és nem sülnek át szépen. A lényeg, hogy a hús a sütési időt a forró felületen töltse.
Tálaljuk a hamburgereket a salátával és az öntettel.

Jó étvágyat kívánunk! 🙂