Fantasztikus állati eredetű fehérjénk a tojás. Ugyanis amellett, hogy fehérjeforrás, tartalmaz nagyon sok vitamint is és emellett karotinoidokat. Ám tojás és tojás között is van különbség! Nézzük most ezeket!
A tojás sárgájának színe sok mindenről árulkodhat. Elsősorban azonban arról kaphatunk információt a sárgájából ítélve, hogy milyen táplálékforráshoz jutnak hozzá a tyúkok, a sárgája ugyanis annál élénkebb színű, minél nagyobb mennyiségben vannak jelen benne a karotinoidok – antioxidánsok, melyek az A-vitamin képzésében is szerepet játszanak -, ez pedig azon múlik, mivel etetik az állatokat. Ha kifejezetten gabonával és átlagos táppal etetik a tyúkokat, a tojássárgája színe halvány marad. Minél változatosabb a tyúk étrendje, annál teltebb és élénkebb lesz a tojássárgájának a színe. Az olyan tyúkok esetében például, akiknek az étrendje tartalmaz kukoricát, többféle növényt, illetve rovarokat is – például, mert a szabadban is mozoghatnak, kapirgálhatnak -, egészen narancssárgás is lehet. Tehát ettől se ijedjünk meg. Ez pusztán azt jelenti, hogy sokkal gazdagabb a tojásunk tápanyagokban!
A tojássárgája színétől függetlenül is érdemes figyelni arra, milyen tojást veszel, amiről sok mindent elárulnak a dobozon található jelzések is. A számjelzés a legfontosabb. A 3-as szám arra utal, hogy a tyúkokat ipari körülmények között tartják, drótketrecekben, zsúfolt körülmények között, gyógyszereket és vegyszeres tápot is adnak nekik, illetve csőrüket is levágják.
A 2-es szám mélyalmos tartást jelent, nagyobb épületben, mélyalomban, rudakon tartott, szintén csőrlevágott állatokat, akik azonban kissé már szabadabban mozoghatnak.
Az 1-es szám olyan tyúkok tojásait jelöli, akiket hagyományosan tartanak, a szabadban is mozoghatnak, viszont esetenként gyógyszeres-vegyszeres tápot is kapnak.
A nullás számjelzés a legideálisabb! Ha tehetjük, ezt válasszuk a vásárlás során. Ez ugyanis azt jelöli, hogy természetes, biogazdálkodásban nevelik a tyúkokat és igen nagy területen, szabadon tartják őket. Abszolút vegyszermentes takarmányt kapnak.