Royal Fitness Tábor: élmények, tapasztalatok, beszámolók
Július 7-8-9-én a Royal Fitness Club néhány edzője elutazott néhány lelkes vendéggel, hogy eltöltsenek pár napot a feltöltődés, a sport és a pihenés jegyében! A siker nem maradt el, fantasztikus pár nappal gazdagodtak mind az edzők, mind a vendégek. Ebbe engedünk most nektek bepillantást! 😉
A hétvégén debütált a III. Royal Fitnesz Fieszta

Ezúton is szeretnénk megköszönni azoknak akik eljöttek és velünk tartottak szombat délután Vác főterén a III. Royal Fitnesz Fiesztán. Fergeteges csapat gyűlt össze immár harmadjára, voltak akik lelkesen az összes órát végig edzették!
Mozdulj! III. Royal Fitnesz Fieszta Vác Főterén
2017. május 27-én a nagy sikerre való tekintettel termünk szervezése által ÚJRA lesz Fitnesz Fieszta Vácon! Az elmúlt két fieszta után most is óriási lelkesedéssel vágunk bele a programba és várunk rá sok szeretettel mindenkit, aki a sport szerelmese, aki az elmúlt két rendezvényen is fergetegesen érezte magát, vagy aki még nem tudott eljutni! Szuper programokkal […]
A megfelelő cipő már fél siker!
Nem szeretnénk senkit sem elkeseríteni, de bizony az edzéshez használt cipőnk nagyban meghatározza az edzésélményt, a gyakorlatok helyes kivitelezését és nem utolsó sorban a lábunk izmainak, ízületeinek védelmét, illetve a gerincünk épségét! Egyáltalán nem javasolt minden edzésformához ugyanazt a cipőt használni. A kényelem mellett még sok más tényezőt is érdemes figyelembe venni, nézzük meg melyek […]