Mindannyian ismerünk valakit, aki elkötelezte magát egy diéta mellett, legyen az Paleo, Zone, Atkins, vagy South Beach. Láttuk is a sikereket, aztán egyszercsak ugyanott tartottak, mint mikor elkezdték. Mi történhetett?
Persze ez nem azt jelenti, hogy semmilyen fogyás nem érhető el ezekkel a diétákkal. Inkább azon van a hangsúly, hogy nem fenntartható hosszútávon.
Leszokni egy olyan étrendről, amiben bármit ehetsz, és átállni egy nagyon szigorú diétára olyan, mintha megtanítottak volna biciklizni, aztán beültetnének egy autóba és felküldenének vele az autópályára. Egy darabig menni fog, de elkerülhetetlen a baleset. Az ok pedig nem az akaraterő, elkötelezettség vagy önbecsülés hiánya, hanem két másik tényező:
- Soha nem hibázol
A szigorú diétázók egy olyan fekete-fehér valóságban élnek, ahol egyes ételek “rosszak”, és mások pedig “jók”. Azok, akik tartják a súlyukat és egész évben egészségesen esznek, megértik, hogy néha a “rossz” élelmiszereknek is helyük van az étrendjükben. Hetente egy nap, amikor csalhat, teljesen rendben van.
Remek példa egy tál chips. Egy egészségesen étkező ember bekap pár szem chipset és tudja, hogy ez néha rendben van, mert minden mást jól csinál. Miközben a szigorú diétát követő ember ha elcsábul, bevágja az egész tál chipset és vége is a diétájának, mert azt gondolja, hogy vagy tökéletesen csinálja, vagy sehogy. És ugyanott találja magát, ahonnan elindult.
- Kijössz a sodrodból
A szigorú fogyókúrázókat könnyen kizökkenti a mindennapos stressz.
Ennek az az oka, hogy az új étrended nem az átlagos viselkedésedhez tartozik. Ki kell találni mit eszel, ahhoz mit vegyél, mekkora adag lenne az ideális, vajon az étterem kínál-e paleo ételeket – ezek mind extra szorongások. Tehát fordul egyet az életed, és közben jönnek a mindennapos kihívások – a forgalmi dugó, a veszekedés a pároddal, egy álmatlan éjszaka és vége a diétának. Visszaállnak a régi szokások. A robotpilóta üzemmód, ha úgy tetszik.
Ekkor lesz egy darab chipsből egy tál.
Míg egy általában egészségesen étkező embernek az étrendje nem stressz. Nem társul minden étkezéshez valami szorongás. Amikor a stressz felbukkan, az étrend marad, hiszen az évek során beépítette az életmódjába az egészséges étkezést.
“Az egészséges étkezés olyan, mint egy idegen nyelvet tanulni. Mindig tanulsz egy kicsi újat, amíg nem leszel jártas benne.”
Úgyhogy valami, ami jól működik: haladj lassan. Vegyél csak egy egyszerű egészséges étkezési szokást és a gyakorold, legalább két hétig.
Ez ideális mennyiségű időt vesz igénybe ahhoz, hogy betanuld. Utána két hét alatt, a szokás automatikussá válik és a stressz sem zökkent majd ki belőle.